Honnan jött az ötlet ?
A Mentál First Aid / Mentális Elsősegély Program már több mint 20 éve működik Ausztráliában és több európai országban is. A képzés és a program célja, hogy a mentálhigiénés tudással nem rendelkező vezetőket, munkavállalókat képeznek ki, hogy:
1. Képesek legyenek felismerni a mentális tüneteket a környezetükben élő embereken.
2. Tudjanak azonnali segítséget, érzelmi támogatást nyújtani.
3. Ismerjék azokat a lehetőségeket, intézményeket, szolgáltatásokat, szakembereket ahova szükség esetén tovább tudják irányítani az érintett személyeket.
Kiket várunk a képzésre!
1. Olyan vezetőket, HR szakembereket, Scrum mastereket, akik folyamatosan fejlesztik, támogatják a beosztottaikat, munkatársaikat.
2. Minden olyan munkavállalót, akik szívesen segítenek másoknak, képesek és akarnak másokért tenni.
A kapott tudással fejlődik az önismeret és a személyes megküzdési képesség is. A tanultak nemcsak a munkahelyen, hanem az más társas kapcsolatokban is jól alkalmazhatóak.
Miért lehet hasznos egy Mentál Mentor a cégnél?
-
Aktívan részt tud venni a mentális egészséget támogató és ösztönző pozitív munkakörnyezet kialakításában.
-
Hatékonyan tudja támogatni a belső vállalati wellbeing programok tervezését és megvalósítását.
-
Nagyobb rálátása lesz a mentális betegségekre és kezelésük lehetőségeire.
-
A megszerzett tudással könnyeben fel tudja ismerni a kollégáknál azokat a tüneteket, melyek beavatkozást igényelnek.
-
A képzés során több vállalati jó gyakorlatot ismerhet meg és vezethet be saját vállalatuknál.
-
Employer Brandinget is épít, egy belső karrier lehetőség azok számára, akik szívesen vállalnak önkéntes feladatokat.
Mi a feladata, hogyan segít egy Munkahelyi Mentál Mentor?
A munkavállalók rugalmas alkalmazkodó képességet tudja támogatni!
Egy 5 lépéses folyamattal segít:
1.Mentális problémák jeleinek az észlelésekor rendelkezésre áll.
2.Ítéletmentesen meghallgat és megfigyel.
3.Érzelmi támogatást nyújt.
4.Önsegítő és egyéb megküzdési stratégiákkal segít.
5.Szükség esetén professzionális segítőt ajánl.
Képzés szakaszai:
1. Online órák
Elmélet + gyakorlat a témához illeszkedően
2. Személyes találkozók
A módszer gyakorlása és tudásmegosztása
3. Online tananyagok
Önsegítő Mentál Program egyéni feldolgozása
4. Utókövetés
Tapasztalatok megosztása
esetmegbeszélő csoportokban
01
Elméleti
alapok
8 óra online:
-
Mentálhigiéné bevezető
-
Hogyan látjuk a világot?
-
Túlélő szerepeink
-
Segítő szerepek határok
-
Stigma, Role modell
02
Elméleti
alapok
8 óra online:
-
Érzelmek kommunikációja
-
Mentális egészség, Self-care
-
Munkahelyi stressz
-
Önmagunkra és másokra való figyelés gyakorlatok
03
Gyakorlati
személyes
8 óra személyes:
-
Személyiség fejlődése egzisztenciális krízis, középidős válság, kapunyitási-zárási pánik
-
Kommunikáció 1. Feltétel nélküli pozitív hozzáállás, ítéletmentes /aktív hallgatás, segítő beszélgetés
04
Gyakorlati
online
4 óra online:
-
Önmagam és mások motivációja
-
Pszichológiai biztonság 4 szintje
05
Mentális problémák (1)
6 óra online:
-
A mentális problémák kialakulásának okai
-
Depresszió, étkezési zavar
-
Pánik, pszichózis, traumák
-
Főbb jellemzők, tünetek
06
Mentális problémák (2)
6 óra online:
-
Mentális betegségek kezelésének a lehetőségei
-
Alkalmazott gyakorlatok és módszerek
07
Gyakorlati
személyes
6 óra személyes:
-
Kommunikáció 2: Segítő beszélgetés, empátia labor, terápiás kommunikáció
-
Csoportos beszélgetés technikái
08
Gyakorlati
online
4 óra online:
-
Kompetenciahatárok
-
Vállalati jó gyakorlatok 1.
-
Vállalati jó gyakorlatok 2.
-
Szervezeti beágyazottság - A tanultak gyakorlatba ültetése
09
Utókövetés
+ 3 x 2 óra online:
-
Csoportos esetmegbeszélések
-
Szakértők bevonásával egymás jó gyakorlatainak tapasztalatainak a megosztása
Oktatók a képzésben:
Dudás Erika
Szervezetpszichológiai szakpszichológus, a LESZ elnöke
Faragó István
okl. egészségfejlesztő
mentálhigiénés szakeber
Stressz-M,
Wellbeing.hu oldal alapítója
Dr. Udvardi László
Pszichiáter
A Békéscsabai SOS Telefonos Lelkisegély Szolgálat szakmai vezetője, az országos szervezet alelnöke
Simó Irma
Klinikai pszichológus,
mentálhigiénés szakember, művészetterapeuta
és további meghívott előadók
mentálhigiénés szakértők
vállalati szakemberek
Követelmény:
Önálló gyakorlat
E-learning anyagok feldolgozása
Aktív részvétel
a modulokon, csoportos esetmegbeszélésen
Vizsga
Írásbeli vizsga (min 70%)
Esettanulmány (4-6 old.)
Miért lehet hasznos egy Mentál Mentor a cégnél?
Hatékony támogatást tud biztosítani a vállalatnál már működő (EAP, pszichológusi tanácsadás, egészségbiztosítási szolgáltatások, stb) propagálásával.
Kialakíthat belső tudástár felületet ahol, bármikor elérhető Önsegítő anyagokat tudnak elérni a kollégák.
GYAKORI KÉRDÉSEK:
Milyen tanúsítványt kap az, aki ezt a képzést elvégzi?
Hivatalos igazolást a képzésről. Bejelentett képzésről van szó, melyről intézményi tanúsítványt állítunk ki.
Milyen jogosultságot kapok a papírral?
Egy vállalati belső mentorként, segítő beszélgetéseket tudsz folytatni egyéni és csoportos szinten. A képzésen részletesen beszélünk majd a kompetencia határokról a továbbképzési lehetőségekről.
Mi van ha nem tudok minden órán részt venni?
Az elméleti órákat felvesszük és utólag is visszanézheted majd, akár többször is. A képzésben két nap személyes részvételt igénylő foglalkozás van, amelyről nem lehet hiányozni.
Hogyan tudok fizetni?
Átutalással és bankkártyával lehet fizetni a képzés megkezdése előtt. Igény esetén lehetőséget biztosítunk részletfizetésre is.